A „Nagyponty” horgászat ezer arcának ismét egy csodálatos árnyalatához volt szerencsénk. Igen változatos túra van mögöttünk, ami engem még inkább magával ránt ennek az életformának a rejtelmes mélységeibe. Háromfa méltán híres és legendás víz, egy olyan egyedi környezettel, ami nem sok van még Kárpát-medencében. Sokan rettegnek a töklevelek dzsungelétől és a törpék által okozott problémáktól, de már tudom, hogy erre is van megoldás, csak keményen meg kell dolgozni a sikerért és a munka nagy része nem a háromfai vízparton kezdődik!

Rengeteg kutatással telt a tél és a szezon azon része, ami a felkészülésről szól. Igen, ez is a szezon része, csak ez nem arról szól, hogy a parton vagyunk.  Ez arról szól, hogy fejben és technikailag készülünk arra a szakaszra, amit a legjobban szeretünk. Azt, amikor végre kint vagyunk a parton! Az ember elvégzi a szerelésén a karbantartási munkákat, orsókat sem árt évente ápolni és mivel én nem értek hozzá, így Urbán Lacinak küldtem el őket egy kis gondoskodásra, aki kellő szakértelemmel és igen kedvezményes áron vállalta is a munkát. Aztán még böngésszük az internetet, forgatjuk a szaklapokat, videókat elemezünk, és közben próbáljuk fejben rendezni, hogy mit lehetne másképp és még jobban csinálni. Sokan nem is gondolják, de ezek elengedhetetlen dolgok a siker érdekében, ezt is meg kell tenni és tanulni.

Fel kellett készülnünk az ilyen túrákra, amik a vadonba vezetnek, mert ilyen téren a felszereléseink még elég hiányosak voltak, de úgy fest sikerült mindent, ami szükséges beszerezni, ezt abból gondolom, hogy semmi hiányérzetem nem volt a hat nap alatt és ez nagyon fontos! Nem kell nagy dolgokra gondolni, de fontos a komfort érzet és ez alatt messze nem a luxust értem, hanem azt hogy a túra utolsó napján is azt éreztem, hogy még simán tudnék maradni!

Márciusi forradalmi hétvégére tettük ezt a túrát, az időjárási előrejelzések hat napra előre biztató jeleket mutattak, de végül ismét kudarcot vallott a meteorológia és az ígért szép napos idő helyett inkább a borús és esős, valamint szeles napok vártak minket. Ilyenkor nincs mit tenni, ezen felesleges bánkódni… Egyszerűen alkalmazkodni kell a körülményekhez. Szerdán reggel szép napsütéses időben kegyetlenül megpakoltam az autómat és nekivágtam a 270 km-es távnak, hogy mire estére megérkeznek a többiek addigra elfoglaljam a helyemet és elintézzem az adminisztratív ügyeket.

Még sosem jártam kis hazánk e távoli szegletében, így már maga az utazás is kíváncsisággal töltött el. Csodás idő volt az indulásom napján, nem siettem és élveztem a tavaszi napsütést, kedvenc zenéimet hallgattam út közben, ahogy a Balaton mellett kellemes tempóban haladtam Háromfa felé. Lehet többet is néztem a Balatont a távolban, mint az utat, mert hihetetlen vonzalmat és kihívást érzek a tengerünkben, így már a májusi túrával kapcsolatos gondolatok is átszaladtak fejemen. Aztán egy bal forduló és közel 70 km közúton való kirándulás a célig. Ilyenkor élvezet az utazás! Nem kell sietni! A környéket figyelve szépen lassan már vezetés közben el tudja felejteni az ember a nagyváros ritmusát és a könnyed dombok közötti szépen és igényesen művelt földek és rendezett falvakon át vezető út tökéletesen hangolja az embert arra, ami Háromfán várja.

Háromfára érve egyből Pálinkó Karcsihoz vezet az utam a Natura Horgásztanyára, ahol igényes és szépen rendezett házikóban találkozunk, hogy a papírmunkát elvégezzük. A ház falán kívül, belül látszik a természet iránti elhivatottság. Vadászat és horgászat emlékeit őrzik a falak trófeák és képek formájában. Nekem ez nagyon tetszik és nagyon szimpatikus!

Karcsi vezet engem a 6-os álláshoz, ami egy kis belógó félsziget a tó középső szakaszán. Pár jó tanácsot ad még, majd azt is elmondja, hogy idén mi vagyunk az első turnus, szóval bajszos barátainknak nyugodtan teltek az elmúlt hónapok. Én kicsit bejárom a terepet, felmérem mit és hova lehetne rakni. Az állás körül mindenhol vaddisznótúrásokkal találkozom, amerre nézek, vadak nyomát látom. Látszik, hogy szomjúságukat is gyakran itt oltják.

Az egész nap a pakolással és a tábor kialakítással telt, lassan Karcsi és Pali is megérkeztek és együtt nagyobb lendülettel, de már az estébe nyúloan fejeztük be a munkálatokat. Egyedül nekem volt időm a botokat behúzni a naplementében, de ez nem is volt baj, mert a terv eleve csak az volt, hogy reggel korán állunk neki komolyan a pecázásnak. Az éjszaka során csak egy-két kósza csippanást hallottam, ebből lehetett sejteni, hogy vagy a törpék, vagy a mértes kárászok már aktívak, mint utóbb kiderült, hogy mind a kettő…

Reggeli ébredéskor már közel sem volt olyan szép idő… Szél és néha eső nehezítette a behordást és helykeresést, néha a szél mértéke miatt a csónak egy helyben tartása is komoly kihívást jelentett. Ez még nagyon kora tavasz ám. A töklevélnek még nyoma sincsen ilyenkor, de a gyökerek természetesen ugyan úgy hálózzák be a tó fenekét, mint nyáron. Ennek van előnye és hátránya is. Előny, hogy a fárasztások során szinte semmi probléma nincsen, bár így is néha elakad a zsinór, de egy határozott mozdulattal szabadítható (kampózni egyszer sem kellett). Hátránya viszont, hogy mivel nincs levél, így a gyökérmentes kis felületek megtalálása komoly erőfeszítést és türelmet igényel, de megoldható!

Miután szépen mindenki elhelyezte a szerelékeket és megpihentünk a táborban és kezdtük élvezni a természetet, majd jött egy kellemetlen meglepetés… Favágók érkeztek a mögöttünk elterülő erdőbe és tőlünk pár méterre bedurrantották a láncfűrészeket, amit egyetlen nap kivételével mindennap megtettek. Persze érthető volt a dolog, mert az erdőn komoly károk látszottak, ez már az érkezéskor is észrevehető volt. Szóval nem haragudtunk, sőt! Jó volt látni, hogy gondozzák az erdőt! Persze ez nekünk kellemetlen volt, mert minden délután háromig szólt a láncfűrész, így lényegében a nappali kapásokról le is mondtunk. Egy ilyen elzárt környezetben biztos megzavarja a halakat az ilyen hangoskodás. Már az is kész csoda, ha éjszaka visszatérnek.

Ahogy sejtettük, a nappalt mozdítás nélkül megúsztuk. Mentünk bele az éjszakába és ilyenkor az elején még a legnehezebb, mert nem tudja az ember, hogy amit kitalált működik-e. Amikor megvan az első vendég, akkor már lehet sejteni, hogy jó az irány, de ilyenkor még nagyon türelmesnek kell lenni. A törpék még az ember fejében is ott úszkálnak, hogy idegesítsék… De ha bízunk a szerelékünkben, akkor nem lesz gond! Valamikor olyan hajnal egy óra körül megébredtem és csak pislogtam a sötét éjszakában, az ágyamban és hallgattam a vadak hangoskodását a mögöttünk lévő erdőben. Aztán az a zaj törte meg a csendet, amit minden pontyhorgász imád… Megszólal a jelző! De úgy ahogy kell! Repültem ki az ágyból a botok felé és mire tényleg magamhoz tértem már a csónakban voltam és egyedül rongyoltam befelé. Ahogy kiértem a kis öbölből ahol voltunk, pokoli erős széllel találkoztam, ami nagyon meglepett, de csak nyomtam neki. A hal fölé érve, hagytam, hogy a puha 2,75 lbs-ás botom dolgozzon helyettem a sötét éjszakában. Ezt követően jött ám csak az igazi meglepetés… A sötétben a vizet kémlelve aranyló színek bukkantak fel, így már tudtam, hogy egy igazi különlegességgel kezdhetem a szezont, ha meg tudom szákolni. Nagy küzdelem volt egyedül az elemekkel, de megoldottam és partra vittem a lent látható csodás koi pontyot. Letárolás megoldható volt reggelig, így készülhetett ez a nappali fotó.

Reggelig már ismét csak a vadak zaját lehetett hallani, néha egy két csippanással körítve. Én legközelebb már csak Karcsi kiáltására ébredtem, hogy esemény van. Már világos volt, amikor a csónakba pattantunk és befele mentünk. A szél ismét dolgozott, de nem tudott kifogni rajtunk és egy rövid közelharc után a lenti szép tükröst merítettük meg. Pálinkó Karcsi pont a fényképek készítése alatt jött látogatóba és mondta, hogy a tó többi része csendesen muzsikál, szóval mi arra következtettünk, hogy nem rossz, amit csinálunk. Hallottuk, hogy mások tigrissel próbálkoznak, de nagyon kevés sikerrel, sőt lényegében sikertelenül!

Miután a fotókat elkészítettük a botok frissítése következett. Láthatóan dolgoztak a törpék és kárászok a golyókon, de 24 órát simán bírták, így nagyobb aggodalomra nem volt ok. Mi nem használtunk se harisnyát, se mást, persze nyári melegebb időszakban lehet szükség lett volna rá. Ment a reggeli munka a botok frissítésével és Palival szálltam vízre, hogy az egyik botját ellenőrizzük és már befelé menet furcsa jelei voltak annak, hogy a szerelék nem ott van ahol mi leraktuk. Ahogy mentünk az elhelyezett szerelék felé több helyen is el volt akadva a zsinór. Ez alapvetően nem volt meglepő, de ami feltűnt, hogy az akadás után nagyon éles szögben teljesen más fele áll a zsinór, szinte vissza a part felé. Ekkor csak sejtettem, hogy meglepetés érhet minket, de azt is láttam, hogy a merítő rendkívül amatőr módon, a parton maradt, nem szóltam Palinak, csak koncentráljon a zsinórra. Jött a következő törés a zsinóron, ismét más irányba minden… és a következő pillanatban már láttuk is, ahogy hordalékkal együtt megugrik a sportos bajszos – na, most van baj! – szóltam! A pánik nem old meg semmit, de ha gyorsan cselekszünk, még minden jóra fordulhat és mondtam Palinak, hogy nyissa a nyeletőt és indulás kifele a merítőért. Fontos, hogy ilyenkor senki nem próbálja megoldani merítő nélkül a helyzetet, súlyos sérüléseket okozhatunk a halnak és maguknak is, ráadásul ez biztos jó akadás és akkor is ott lesz halunk, amikor visszaérünk.

Ahogy a fenti képen is látható, gyors korrigálás után sikerült Palinak is az első pontyát megmeríteni az idei évben. Boldogok voltunk, mert rövid idő alatt mind a hárman elkönyvelhettünk egy szép halat és a fogások is változatosak voltak. Mindig tanul az ember és az esetünkből is látszik, hogy a rutin néha problémát szül és fontos alapvető szabályokról feledkezünk meg, amikor csónakba pattanunk.

A nap és sajnos a következő éjszaka is csendesen telt, vagyis a favágók dolgoztak, mi kártyáztunk, a pontyok meg valahol a tó teljesen más területein élték a zajtól távol az életüket. Ez van… Költözni nagy komplikáció lenne, máshol sem megy a hal, éjszaka és hajnalban meg úgy néz ki még nálunk a legjobb a helyzet. A víz amikor érkeztünk 9 fokos volt, de ekkora már néha 8 fok alá is beesett. Nem ideális ez arra, hogy megindítsa a halakat.

Harmadnap aztán nem jöttek a favágók és nagyon kíváncsian vártuk, hogy vajon mi történik majd nappal. Az aktivitás lényegesen nagyobb lett, első sorban a méretes kárászok jelentkeztek, főként nekem, aztán Palinak egy méretesebb törpe sikeresen felszippantott a szerelékét, de ez volt az egyetlen komoly gondunk a törpékkel szerencsére. Nekem a nap folyamán aztán sikerült két 5 és 6 kiló között tükröst fognom, aminek örültem természetesen, mert egy ilyen környezetben és körülmények között teljesen másképp kell értékelni a fogásokat.

Kitartóan és türelmesen vártuk a folytatás. Amikor ilyen vizeket látogat az ember, akkor a felfogáson nagyon sok múlik… Mi az, amit értékel ez ember? Én ebben rendkívül sokat változtam az elmúlt egy évben. Ez nekünk arról szól, hogy feltaláljuk magunkat az adott helyzetben a körülmények között és fel tudjam mérni, mi az amit elvárhatok az adott túrától. Karcsi is türelmesen várakozott a délután folyamán és meg is lett az eredménye, mert az egyik botján kapás jelei mutatkoztak. Óvatosan fogalmaznék, mert nem volt határozott, de abszolút olyan volt, amire indulni kell. Egy olyan helyen rakta le szerelékét, ahol pár napig horgászott egy srác velünk párhuzamosan, de nem fogott semmit. Közel érve az akadóból kipattant a zsinór és egy igen szép tükrös kezdte el mutogatni magát. A küzdelem csak pár rövid percig tartott, de a merítéskor már lehetett sejteni, hogy ez lesz az eddig legnagyobb. Partra érve a mérlegelés után közel 14 kg-ot mutatott a mérleg, ami örömre adott okot.

Több mozgás már nem volt napközben és mentünk bele az éjszakába. Korán le is feküdtünk és olyan éjfél előtt megébredtem a vadak zajára a sátor körül. Nem is tudtam ismét elaludni, kicsit fel is ültem az ágyam szélére és nézelődtem, hogy mit is csináljak. Aztán egy olyan tíz perc ücsörgés után eldőlt a kérdés. A jelzőm pont a sátor közepén lógott és felém nézett, amikor hirtelen felrobbant és a cserkelő botom kék ledje folyamatosan világítani kezdett és őrült módón visított, miközben próbáltam összeszedni magam megfordult a fejemben, hogy most ez csak álom, vagy tényleg így húzza valami a zsinórom, ugyanis a szedelődzködés alatt folyamatosan csak szólt megállás nélkül. Gyorsan siettem kifelé a sátorból, a többieket keltve. Míg oda értem a botomhoz csak húzta és húzta, ráemeltem és éreztem, hogy jó hal lesz ez is. A szereléket nem messze tőlünk, úgy negyven méterre helyeztem el és megpróbáltam visszafordítani az ellenfelem, majd rövid idő után egészen kiúszott hozzám a partig és csónak nélkül gyorsan meg is tudtam meríteni.

Biztonságban le tudtuk tárolni nemes ellenfelem, így a kép már az egyetlen olyan nap reggelén készülhetett, amikor egész nap kellemes napos időben volt részünk. A mérlegen majdnem 13,5 kilót nyomott és én ezzel teljesen elégedett voltam.

A nappal folyamán ismét favágók érkeztek a szomszédságunkba, így már pontosan tudtuk, hogy a napot játékkal és a már kicsit a jövőről beszélgetve tölthetjük el. Végre egy szép naplementében is részünk volt, amit még egy szép 10 kilós tükrös tört meg szerencsére. Ő vele is készült még egy gyors fotó és aztán mi is hamar lefeküdtünk, hogy másnap egy jó nagy pakolással töltsük a reggelt, mert a túránk is végéhez ért.

Érdekességként kicsit arról, hogy sokan óvatosságra intettek minket a nagy csalik használatától, ami szerintem alaptalan volt. Én lényegében csak 24-es golyókkal horgásztam és etettem, volt olyan próbálkozás, hogy kikönnyítettem egy popup-al és kicsit megfaragtam, de annak szinte mindig egy méretes kárász lett az eredménye. Egyértelműen el lehet mondani, hogy a süllyedő kombináció volt a nyerő. Az etetések során eleinte használtam tigrist is, de sok kistestű hal miatt teljesen elhagytam és végül legjobban az 5-6 szemes 24-es golyókkal való etetés bizonyult eredményesnek.

Karcsi sem cselekedett másképp igazából, szintén nem a kis méretben látta a lehetőséget. Ezen felül fontosnak tartom, hogy a horog méret is inkább 4-es volt, mint 6-os. Amit még kiemelnék, hogy a merev, bevonatos horogelőke egy törpés, de akár már egy apró halas víz esetében elengedhetetlen, nem tudják gubancolni és ez kulcs kérdés, ebben teljesen biztos vagyok!

Én most Keen Carp termékeket használtam a csalizás során és a legfogósabbnak a Hotfish and Gammarus mixből („Rengeteg vízben jól oldódó, előemésztett fehérjét, májlisztet, betaint tartalmaz, ezért rendkívül attraktív”) készült shelfish aromás golyók bizonyultak.

CFB termékeiből először próbáltuk ki élesben a Cream Dream édes bojlit, 16mm-es változatban. Egy pop uppal könnyítve kínáltam fel, aminek el is csábult az egyik bajszos barátunk. Természetesen a kedvenc Red Army sem maradhatott otthon. Rengetegszer bizonyított már, sokszor adta a túra legnagyobb halát, most sem hagyott cserben. 

A két gyártóról, a CFB-ről és a Keen Carp-ról szeretnénk elmondani, hogy évek óta használjuk őket és annak is nagyon örülünk, hogy jó viszonyt is sikerült kialakítani, mert úgy gondoljuk, hogy megbízható emberekről beszélünk, Horváth Csabi és Orbán István esetében is, valamint bizalommal lehet hozzájuk fordulni bármilyen kérdéssel.

Ahogy a kis írásom elején is említettem én nagyon kényelmesen és komfortosan éreztem magam a túra alatt és így a reggeli pakolás különösen fájdalmas volt. Azon gondolkodtam, legszívesebben rögtön egy másik hasonló tóra mennék, de persze dolgozni is kell, hogy valamiből ezt a csodálatos hobbit fenn lehessen tartani.

Legközelebb egy teljesen más jellegű vízre látogatunk április elején, ahol tavaly sikerült egy jó hangulatú versenyen diadalmaskodnunk ;)

Írta: Terbe István

Fotók: Terbe István, Krenkó Károly